2010. november 17., szerda

Végre itthon

Végre itthon vagyunk egészségesen. Éppen egy hete kezdődött a tortúra. A férjemet bent tartották a kórházban, mert a gyomortükrözés kimutatta, hogy nagyon vérzik a patkóbele. Ez életveszélyes volt. A gyerekek anyósoméknál voltak, és nekem egyedül kellett hazavezetnem. Nem is csak a néhány órás autóút volt ijesztő, hanem az, hogy egyedül kell átkelnem a határon. Nyugat fele ez persze semmiség, de Ukrajna fele sose lehet tudni... Már a kórházból úgy hajtottam ki, hogy egyszerre mindkét irányból majdnem nekem jöttek :)

Mire hazahoztam a gyerekeket, már este volt. Össze kellett pakolnom, hogy másnap a gyerekekkel el tudjunk utazni a magyarországi rokonokhoz, a kórházhoz közel. Aznap este majdnem pánikrohamom volt, de olyan sokáig kerestem a nyugtatót, hogy megnyugodtam :) Másnap már úgy érkeztünk Magyarországra, mintha mindig vezettem volna. Hála Istennek, minden csodálatosan történt.

Minden nap bementünk a férjemhez, mentünk játszótérre, délelőttönként pedig tanultunk. Nagyon nagy volt a feszültség, felelősség, végig fájt a bal karom, a szívem, reszketett a kezem, de megtapasztaltam Isten vezetését, gondviselését.

A férjem nagyon jó kezekben volt. Még egy hívő orvosnővel is megismerkedett, aki szintén kezelte.

A gyerekek nagyon rosszak voltak. A nagymamánál töltött szabad nap elindította a lavinát, az idegen környezet pedig csak rontott a helyzeten.. Nehéz volt helyrerázódni.

Visszatekintve nagyon áldott hétvége volt, habár nehéz volt. Aki nem ismer, annak talán átlagosnak mondható, de aki igen, az tudja, hogy egyedül erre nem lettem volna képes. Isten végzett el bennem olyan dolgokat, amiről álmodni sem mertem. Áldott legyen ezért az Ő neve! Nem tudom, mit tervez még velem kapcsolatban, de államelnökséget nem vállalok! :) (Ugyanis ezt a hétvégét úgy éltem meg, mintha ezután már csak ilyen fajsúlyú feladat következne).

A férjem gyógyszereket szed, diétázik, pihen, és majd vissza kell mennie ellenőrzésre. Köszönjük a sok imádságot!

7 megjegyzés:

  1. Ó szegények, reméljük, gyorsan visszaáll minden a régi kerékvágásba. Az egészség, a nyugalom, a fegyelem stb :-) Köszi a beszámolót!

    VálaszTörlés
  2. Szia Eszti!
    Örülök, hogy minden rendben végre. Szegény gyerekeknek sem lehetett könnyű...

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy rendben vagytok! Látod milyen igaz, hogy Vele még a kőfalon is átugrom? :) Nagyszerűen csináltad végig! Igazi kőfalugrás volt.. :))

    VálaszTörlés
  4. Isten mindig átsegít! Életed végéig biztosan számíthatsz rá minden pillanatban! Még államfőként is :)

    Petra

    VálaszTörlés
  5. Szia Eszter!
    Örülök én is Veletek, hogy minden rendben. Isten valóban mindig megsegít, és végre együtt a család!
    Márti

    VálaszTörlés
  6. Jobbulást a férjednek, neked sok erőt és türelmet!

    VálaszTörlés
  7. Jó, hogy ezt leírtad, el tudom kb képzelni milyen lehetett, mert én is hasonlóan érzem magam a férjem nélkul, vagyis ha nélkule kell vezetnem, meg ilyesmi. A multkor csak egyedül utaztam (ismeretlen helyre, átszállással) és már akkor annyira izgultam, mint egy kisgyerek...

    szoval örülök, hogy jól vagytok!

    VálaszTörlés

A megjegyzéseket szívesen fogadom, de előbb elolvasom, és csak utána teszem közzé.

Akik olvasnak