- hogy csak a saját szükségleteimet, vágyaimat akarjam betölteni, holott ketten egy testté lettünk?
- hogy azt higgyem, megtehetem, megengedhetem magamnak, hogy felébe kerekedjek döntéseimmel, akaratommal, és ezáltal azt sugározzam, hogy én jobb és több vagyok?
- hogy ne figyeljek rá eléggé, és elhiggyem, hogy természetes, amit tesz, amit végez?
- hogy arra gondoljak, mással könnyebb lenne?
- belefásuljak a hétköznapokba?
- hogy vádoljam a helyzetünkért, körülményeinkért vagy bármiért is?
- ......
Természetesnek vehetném, hogy működik a házasságunk, de amikor másokat hallok a saját vagy mások házasságáról beszélni, akkor elgondolkodom, hogy ezek a dolgok nem magától működnek, és rajtunk múlik, nem a szerencsén, hogy tartós lesz-e a házasságunk.
Egy orvosi rendelő várótermében voltam tanúja egy beszélgetésnek (nem kellett hallgatóznom, olyan hangosan beszéltek). Két fiatal nő beszélgetett a kapcsolataikról. Egyikük nagyon hangosan és természetesen beszélt arról, hogy a férje és a gyermeke mellett vannak még kapcsolatai. Ezeket úgy állította be, amelyek lelki kapcsolatok, amelyekben rá tudott hangolódni a másik férfira, félszavakból is megértették egymást. A munkahelyén sok ilyen kapcsolata volt, hiszen ápolónő, és bizony sok időt töltött együtt orvosokkal. A férje tudott ezekről a kapcsolatokról, de állítólag nem zavarta. A férjét csak a gyereke miatt nem hagyja el. Szó esett még fogyókúráról is, én pedig végig azon gondolkodtam, hogy ez egy szappanopera vagy a valóság.
Újból szembesülnöm kellett azzal, hogy a sátán nagyon okos , és orránál fogva vezeti az embert, aki enged neki.
Miért gondoljuk azt, hogy egy másikkal könnyebb lenne? (Nem beszélek olyan házasságokról, ahol egyik fél a másik életét veszélyezteti) Minden kapcsolaton dolgozni kell. Minden emberben vannak "meglepetések", rossz is, és ez benne van a pakliban. Amíg csak magamra figyelek, a saját vágyaimra, addig azt nézem, nekem hol, kivel jó, de ha lezárt dolognak tekintem a házasságomat, akkor azt építem. Hihetetlen, de Isten át tud formálni bárkit. Ha végiggondolom házasságunk elmúlt 10 évét .... teljesen megváltoztam, megváltozott a felfogásom, az életcélom. Hálás vagyok Istennek azért, hogy ez jó irányba változott. Azért imádkozom, hogy a házasságunkban tudjak fejlődni, alkalmazkodni, hiszen való igaz, hogy csak a kapcsolatainkat visszük magunkkal a túlvilágra.
Megj: Ezalatt azt értem, hogy ha Isten gyermekei vagyunk itt a Földön, akkor a mennyben is együtt leszünk majd, és örülni fogunk az együttlétnek, habár ott nem lesz házasság.Érdekes dolog ez a női egyenjogúság. Magunk alatt vágjuk a fejszét. Ugyanis, ha belegondolunk a mentőövet dobjuk el magunktól. Gondoljunk arra, milyen jó, hogy tartozunk egy erős férfihoz, aki ha kell, megvéd.
Eszembe jutott, hogy fiatal lányok is alig várják, hogy elköltözzenek otthonról, és a maguk lábára álljanak. Ezzel az apai védelem alól bújnak ki. Azt hiszik, hogy így szabadabbak lehetnek, pedig így csak a szabadosságra van nagyobb kísértés.
Tetszik az a hozzáállás, amit amerikai blogokban olvastam, hogy a lány addig maradhat otthon a családban, amíg akar vagyis amíg férjhez nem megy. addig az apa védelme alatt áll. Ez talán régimódinak tűnik, de ha belegondolunk, nagyon reális, és megvédi a lányt attól, hogy olyan munkára, helyekre kényszerüljön a megélhetés miatt, ami erkölcsileg nem elfogadható.
Reggelenként
Mózes első könyvét olvassuk közösen a családban. Ma éppen Rebeka és Izsák házasságkötését olvastuk. Érdekes látni, hogy milyen hittel fogadták el, hogy Isten Rebekát választotta Izsáknak, holott még nem is találkoztak. Elhinni azt, hogy egy házasság működni fog nélkül, hogy emberek jól kitalálták, megszervezték volna.... ha érdekel valakit, majd írok a saját megismerkedésünkről :)
Azért imádkozom, hogy tudjak munkálkodni a házasságunkon, és hogy Isten olyan házastársakkal áldja meg gyermekeimet, akikkel áldottak lehetnek, és hogy hagyják hogy Isten vezesse őket bele a házasságba.